A kertész

"A régiek semmit sem csodáltak jobban, mint a Hesperidák kertjét, vagy Adonis és Alcinous királyokét vagy azokat a függőkerteket, amelyeket Semiramis vagy Syrus, Assziria királya építtetett. Róma királyai pedig saját kezükkel művelték kertjüket."

Caius Plinius Secundus (i.sz. 23-79)


FÜLÖP JÁNOS táj- és környezetrendező szakmérnök vagyok.1980-ban diplomáztam a Kertészeti Egyetemen, majd 1986-ban szakmérnöki képesítést is szereztem, táj és környezetrendezői szakon. Az egyetemi évek alatt az ösztöndíj pótlására, szabadidőnkben egyetemista társaimmal már elvállaltuk kisebb kertek gondozását, építését. Rövid ideig tartó állami szektorba történő dolgozásom után – mely alatt hosszabb ideig egy faiskolai telep vezetője voltam - 1983 óta saját vállalkozásom keretén belül végzek kertépítési és kertgondozási munkákat.

Az elmúlt közel három évtized alatt, míg kertépítéssel foglalkozom jelentősen változott a kert kultúra és annak technikai, technológiai háttere Magyarországon is. Ezen változások és esztétikai sokszínűség mellett a kert egy nagyon fontos tulajdonságára, lehetőségére hívom fel a figyelmet.


A kert gyógyítani is tud!


Ezt természetesen nem úgy történik, mint amikor kijön hozzánk a háziorvos, kórházba megyünk, vagy felkeresünk egy természetgyógyászt, de mind a három esetben kiegészítő terápiaként, sőt a mindennapokban is segíthet nekünk a kertünk.


Hogyan teszi ezt a kertünk?


A gyógyító kert jótékony hatása abban áll, hogy az ember jólléte - akár aktívan munkálkodva, akár passzívan élvezve, mélázgatva - a kertben eltöltött idővel párhuzamosan javul.


A kertészetterápiával foglalkozó szakemberek elmondása szerint a kertben töltött idő és tevékenység jó fizikai változásokhoz vezethet, emellett a szellemi, lelki gyógyulást is segíti. Többek között növeli a stressz tűrést, az önuralmat, magasabb önértékelést eredményez, fejleszti a megfigyelőképességet, a döntés- és problémamegoldó képességet, csökkenti a szétszórtságot, javítja az együttműködési készséget.


Kézzel foghatóbb gyógyító hatása van a kertnek, ha olyan növényeket is ültetünk, amelyek közvetlenül hatnak az egészségi állapotra. Ezek a gyógynövények. A dísznövények között is szép számmal találhatók ilyenek pl. levendula, kakukkfű, tüdőfű, citromfű, izsóp stb.


Talán legnagyobb hatása az egészségre a kertnek akkor van, ha kialakításakor figyelembe vesszük a területen található földsugárzásokat. Ezeknek ugyanis különböző polaritásuk van, s ennek megfelelően kialakíthatunk, olyan helyeket ahol feltöltődni lehet vagy olyan területeket, amik inkább a megnyugvást, az ellazulást segítik elő. Ezeket a hatásokat erősíteni lehet úgy, hogy a kívánt hatás elérésének megfelelő polaritással rendelkező növényeket ültetünk a kiszemelt területre. A növények ugyanis különböző – negatív, illetve pozitív - polaritással rendelkeznek fajtájuk szerint. A föld és növény együtt nagyobb intenzitással hat az ember bioenergetikai rendszerére, ezáltal egészségére.

Természetesen ennek a hatásnak érvényesüléséhez szükség van fogadó készségre is, nyitott szemmel, érzékekkel, lélekkel kell fordulni a természet nyújtotta segítség és lehetőség felé.

Ahol ez az igény és készség meg van ilyen kert kialakítására, mi tudunk segíteni a gyógyító hatások érvényesüléséért. Az ilyen típusú kertek kialakítása nem jár többlet költségekkel, mindössze a tervező és kivitelező részéről kíván több figyelmet, gondosságot.


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2011-08-15
Földsugárzás és a kert
 | részletek
A különböző polaritású földsugárzások hatásait felhasználhatjuk, közérzetünk, egészségünk javítására is. Amíg a földsugárzások hosszú idejű, hosszú időtartamú hatásai inkább az egészségi állapotra...
2011-08-15
Földsugárzások
 | részletek
A földi élet sugárzási térben fejlődött ki és fejlődik ma is tovább. A világűrből a Földre érkező sugárzást „kozmikus” sugárzásnak, míg a Föld belsejéből a földfelszín felé irányuló...
2011-05-31
Kerttörténeti kulturális értékeink - Kertörökségünk
 | részletek
Kerttörténeti könyvek ritkán jelennek meg a magyar könyvpiacon, vagy ha igen, azok is inkább egy-egy korszak bemutatásával, tudományos feldolgozásával foglalkoznak, elsősorban a szűken vett...
»» minden bejegyzés











Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.