Gyógyító növények

Több évezred óta ismeri és használja az emberiség a gyógyító növényeket. Valószínűleg amikor megkülönböztette őket, akkor kiválasztotta megfigyelés alapján, hogy melyek szolgálják az emberi illetve állati élelmet, melyek hogyan hatnak, milyen a gyógyhatásuk, illetve esetleg kiderült egy-egy növényről hogy mérgező.

Azok az emberek, akik nagy növényismerettel rendelkeztek a történelem során mindig a társadalom és a közösség tisztelt tagjai voltak, akár tudósok, szerzetesek, kuruzslók, sámánok, papok és ördöngös képességű bábaasszonyok, netán boszorkánynak kikiáltott személyek. Tudásuk sok ember keservére, fájdalmára hozott enyhet, gyógyírt, illetve akik visszaéltek ismereteikkel azok rossz célra is felhasználták eszközként tudásukat.

gyógynövény

Az a szokás is hamar kialakulhatott az első közösségek idején, hogy érdemes a gyógynövényeket gyűjteni, szárítani, későbbi időszakra eltenni.

A Kárpát-medence is rendkívül gazdag magas drogtartalmú növényekben, innen is származik a mondás: Fűben, fában orvosság lakozik.

Van olyan gyógynövény amely termeszthető, de a legtöbbet erdőkön, mezőkön lehet begyűjteni, és így akár tea formájában többféle probléma, betegség megoldásában nyújt segítséget.

Népi-gyógymód.lap.hu
| Kolostorgyógyászat.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2011-08-15
Földsugárzás és a kert
 | részletek
A különböző polaritású földsugárzások hatásait felhasználhatjuk, közérzetünk, egészségünk javítására is. Amíg a földsugárzások hosszú idejű, hosszú időtartamú hatásai inkább az egészségi állapotra...
2011-08-15
Földsugárzások
 | részletek
A földi élet sugárzási térben fejlődött ki és fejlődik ma is tovább. A világűrből a Földre érkező sugárzást „kozmikus” sugárzásnak, míg a Föld belsejéből a földfelszín felé irányuló...
2011-05-31
Kerttörténeti kulturális értékeink - Kertörökségünk
 | részletek
Kerttörténeti könyvek ritkán jelennek meg a magyar könyvpiacon, vagy ha igen, azok is inkább egy-egy korszak bemutatásával, tudományos feldolgozásával foglalkoznak, elsősorban a szűken vett...
»» minden bejegyzés











Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.