Ünnepeink virágai

Nehéz elképzelnünk egy-egy közösségi, állami ünnepet vagy magán ünnepet virág nélkül.

rózsa

Évente többször virággal köszöntjük rokonainkat, szeretteinket, pl. ha vendégségbe megyünk virággal tiszteljük meg vendéglátóinkat, mely szokás összefügg azzal, hogy örömet kívánunk ezzel a növény-ajándékkal okozni. Mint ahogy az emberiség más ünnepeihez, a kereszténység nagy ünnepeihez is kötődnek virágok, növények.

(Karácsony, Húsvét, Pünkösd)

Kicsit több mint 1500 éves ünnepünkhöz, a Karácsonyhoz több virággal, növénnyel összeköthető szokás tartozik.

Ismeri a Szép Magyarország Magazint? | Kattintson ide!

Jézus születésének ünnepét i.u. a 4. század óta tartjuk, és sokan úgy hiszik hogy a Karácsony a lucfenyő tisztelete, és a karácsonyfa állítás ezzel egyidős. A karácsonyfa állítás illetve díszítésének szokása mindössze 300 éves múltra tekint vissza.

karácsony

Gyökerei több ezer évesek. Az egyik a görög mitológia, ahol egy fenyőtobozban végződő suhogó bot volt Dionüszosz isten baccháns nőinek varázspálcája.

Egy másik több ezer éves szokás Indiában vált ismertté, amikor a Himalájáról lehozott lucfenyőt istenek tiszteletére tartott körmeneten használták.

Európában először Németországban vált szokássá, és onnan terjedt át a többi európai országra. Hozzánk mint sok más, osztrák közvetítéssel került át, és elsősorban az előkelőbb, módosabb családoknál állítottak karácsonyfát. Jelen tudásunk szerint hazánk első karácsonyfáját Brunswik Teréz grófnő díszítette.

Szokás.lap.hu
| Néprajz.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2011-08-15
Földsugárzás és a kert
 | részletek
A különböző polaritású földsugárzások hatásait felhasználhatjuk, közérzetünk, egészségünk javítására is. Amíg a földsugárzások hosszú idejű, hosszú időtartamú hatásai inkább az egészségi állapotra...
2011-08-15
Földsugárzások
 | részletek
A földi élet sugárzási térben fejlődött ki és fejlődik ma is tovább. A világűrből a Földre érkező sugárzást „kozmikus” sugárzásnak, míg a Föld belsejéből a földfelszín felé irányuló...
2011-05-31
Kerttörténeti kulturális értékeink - Kertörökségünk
 | részletek
Kerttörténeti könyvek ritkán jelennek meg a magyar könyvpiacon, vagy ha igen, azok is inkább egy-egy korszak bemutatásával, tudományos feldolgozásával foglalkoznak, elsősorban a szűken vett...
»» minden bejegyzés











Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.